Forrás - Internet
Képek - Internet
Itt a várva várt tél, hógolyó csaták kellemes emlékével léptünk be a téli időszámításba. Éjjel háromkor ugyanis egy órával vissza kellett állítani az óráinkat. Aki, nem tudja, a nyári illetve téli időszámítást, 1976-ban vezették be Franciaországban, erre azért volt szükség, mert a három évvel az ezt megelőző, első olajrobbanás után, elő kellett állni egy energiatakarékos módszerrel. És a nyári, illetve téli időszámítással 0.3 százalékos energiamegtakarítás érhető el, Magyarországon folyamatosan pedig 1980 óta élünk ezzel a módszerrel.
Ez egy kis száraz háttérinformáció miért is kell egy órával visszatekerni ilyenkor óráinkat. Szerencsére a technika fejlődésével, már vannak olyan órák amelyek be vannak erre is programozva, így nem kell attól félni, hogy elkésünk valahonnan, vagy lemaradunk kedvenc sorozatunkról, ha nem állítjuk be óránkat. Szóval aki még nem tette meg az bíbelődjön egy kicsit a mutatókkal. Itt a tél emberek, közeleg a szeretett ünnepe, pihenés, család.
Itt az idő, hogy ne mással, hanem egymással foglalkozzunk.